Új, hipster notebook táska és tok sorozattal jelentkezett a Hama. A Florence sorozatba tartozó modelljei egyszerűségük ellenére nagyon jó szolgálatot tehetnek. A tok kétféle színben és kétféle méretben létezik: a szürke-fekete és a kék-szürke verzió egyaránt elérhető 10,1 colos gépekhez és 13,3 colos masinákhoz. Habár a Hama szerint mindkét változat notebookhoz készült, az a gyanúnk, hogy a 10,1 colos méretű tokot inkább táblagépekhez lehet jól használni. A poliészterből készült „sleeve”-ek  mindössze 2 cm vastagságúak. Párnázott belsővel rendelkeznek, így mindenféle sérüléstől hatékonyan meg tudják védeni a notebookot. A tokokra a fő zseb mellett egy első rekesz is került, amelybe kisméretű személyes tárgyakat esetleg táblagépet csúsztathatunk be.

Akinek inkább a táskák jönnek be, az sem marad Florence nélkül. Az alapverzió egy mindössze 4 cm vastag, fülekkel és (eltávolítható) vállszíjjal ellátott táska, míg a Florence 2 egy olyan verzió, amelynek oldalára két extra zseb is került. Ide a töltőt vagy az egeret is nyugodtan elhelyezhetjük, más személyes tárgyakkal egyetemben. A Florence 13,3 colos és 15,6 colos méretű notebookokhoz készült méretben választható, a Florence 2-ből pedig csak a nagyobb változat létezik. A színválaszték a sleeve-eknél már megismert szürke-fekete és kék-szürke verziókból áll.

Oldalainkat 219 vendég és 0 tag böngészi

Híreink

Szabadság miatt a rendelések feldolgozása április 29-ig szünetel!

Ez úton értesítjük vásárlóinkat, hogy szabadság miatt, a rendelések feldolgozása április 23-tól április 29-ig (szerda) szünetel!...

2026-os TIPA díjas Nikon termékek – újabb nemzetközi elismerések a Nikon számára

A Technical Image Press Association, vagyis a TIPA minden évben a fotóipar egyik legrangosabb nemzetközi díjátadójaként ismeri el a legjobb...

Nikon Z objektívek most 5 év garanciával!

Ha fontos számodra a megbízhatóság, a hosszú távú biztonság és a prémium képminőség, akkor most különösen jó hírünk van: A 2026. március 1 után...